Megtudtam új információkat, és igazolva láttam régi sejtéseket is

Ezért minden kérdőjel ellenére sem bántam meg, hogy megnéztem.

Közös fotó Macronnal, majd séta a vörös szőnyegen a kastélyhoz – a magyar miniszterelnök érkezése a Versailles-ban rendezett EU-csúcsra.
Amint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután Franciaországba utazott; az uniós állam- és kormányfők Versailles-ban ültek össze, hogy nem hivatalos találkozó keretében megbeszélést folytassanak az ukrajnai háborúról valamint annak következményeiről
Az alábbiakban visszanézheti, hogyan fogadták a magyar miniszterelnököt Versailles-ban:
Kép forrása: Facebook